Pándzsa Egyesület

“Az embernek csak az arcát lehet ismerni, s az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.” ( Gárdonyi Géza ) “Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” ( Antoine De Saint-Exupéry )

Az egyesület legjelentősebb eseményei:

Dr. Szombathelyi Károly posztumusz Köztársasági Elnöki Arany Emlékérem kitüntetése

Az eseménynek az egyesület szempontjából érzelmekkel teli, de mégis egzakt, pragmatikus következménye lett. A mai napig az ott tapasztalt, átélt, de megfogalmazhatatlan, az ünnepséget végig átható érzés (összetartozás, önzetlenség, áldozatkészség, közösségért való tenni akarás) akarva-akaratlan mindennapjaink részévé vált. A Pándzsa Klub számára zsinórmértékké vált az esemény. Ajándékozni akartunk és ajándékot kaptunk. Minden, a közösségért tenni akaró egyesület számára hasonló induló élményt kívánunk.

Ezzel a kitüntetés átadási rendezvénnyel kiléptünk abból a keretből, amely kizárólag a néptánc hagyomány ápolását, művelését várta el tőlünk, láttatta rólunk. Ami azt bizonyítja, hogy a helyi értékek szívvel-lélekkel való ápolása nem korlátozódik egy művészeti ág bármilyen szintű művelésére.

A Pándzsa Klub ekkor vált lokálpatrióta egyesületté.

Az egyesület megalakította és működtette az „Öregfiúk” néven ismertté vált néptánccsoportot

1999-ben Pál Ferenc vezetésével a régmúltat idéző formát öltött a néptánc oktatás Pannonhalmán. Részben ennek is köszönhető, hogy sikeresen megrendezésre került a máig emlékezetes első Generációk Találkozása Fesztivál és benne a Pándzsa Táncegyüttes 30 éves jubileumi Gálaműsora.

Egyesületünk javaslatára, röviddel a kitüntetési ünnepséget követően, 2000-ben a település akkor nyitott, új utcáját Dr. Szombathelyi Károlyról nevezte el a testület.

Kelemen Krizosztom néhai főapát posztumusz kitüntetési javaslata, és a kitüntetés

A köztiszteletben álló egykori főpap és Pannonhalma-Győrszentmárton megbecsült polgára – kényszerű emigrációban bekövetkezett – halálának 50. évfordulója alkalmából javaslatot juttattunk el a Honvédelmi Minisztériumhoz, hogy hősi tettei miatt részesítse őt posztumusz a „HAZÁÉRT” kitüntetésben. A Kitüntető Jelvény azoknak ítélhető oda, akik „kiemelkedő helytállásuk, bátorságuk elismerésére” okot adtak, illetve „tevékenységük során emberéleteket, nagy értékű haditechnikát, vagyont mentettek meg”. A honvédelmi miniszter javaslatunkat megalapozottnak ítélte. A posztumusz elismerés átadására 2000. június 30-án került sor Pannonhalmán. A kitüntetést – az egykori bencésdiák – Dr. Wachsler Tamás államtitkártól a főpap utódja, Dr. Várszegi Asztrik püspök-főapát vette át, egyesületünk alapító elnöke és a rendtársak jelenlétében.

Tudományos igényű pályázati munka készítése a legendás főapát életéről

Az egyesület egyik tagja helytörténeti pályázati dolgozatként oly módon dolgozta fel az 1884-ben a zalai megyei Hahóton született Kelemen Krizosztom élettörténetét, hogy emberi nagyságának méltó emléket állítson. Ezért a pályamű címe (Adytól kölcsönözve) az „Ember az embertelenségben” címet viselte. A dolgozat első díjat nyert a millenniumi kiírás értékelésekor, és azt a Nemzeti Múzeum Levéltára saját gyűjteményükben való megőrzésre méltónak találta.

Kelemen Krizosztom Emlékkő állítás

Az emlékmű terve, megalkotása, kivitelezése egyaránt az egyesület tagjaihoz kötődik. Ezen azt kell érteni, hogy azt nem készíttettük, hanem mi magunk saját kezűleg készítettük. Az önkormányzat biztosította a helyet, a (Sümeg melletti) bazsi bazaltbányából hoztuk a kőtömböt. Az akkor még működő sütőüzem biztosította a helyet az előkészítéshez. Magunk ástuk az alapot, művész és építész barátaink tervezték és kivitelezték a szakértelmet követelő elemeket. Saját magunk fúrtuk-faragtuk a bazalttömböt, ácsoltuk a zsalut, öntöttük a talapzatot és rendeztük a terepet.

A 2001. május 26-án volt az avató ünnepség.

Temetői Nagykereszt felújítása

Az ünnepséget követő fogadáson a beszélgetések közben fogalmazódott meg, hogy a köztemető 125 éves Nagykeresztjét újítsa fel egyesületünk. Igaz, akkor az ehhez szükséges anyagi háttér nem állt rendelkezésre, de – mint addig sokszor – kezdetnek elégségesnek találtuk a nemes célt és a lelkesültséget. Ezért, ahogy az egyik közterületi alkotást befejeztük, már kezdtük is a másik restaurálásának szervezését.

Az első Generációk Találkozása fesztivál szervezésével párhuzamosan folytak a felújítási munkálatok, amelyek a már megszokott, helyi összefogás eredményeként fejeződtek be.

Fontos megjegyezni, hogy – egy külföldre származott, egykori győrszentmártoni lakosmellett – a pannonhalmi egyházközség jelentős anyagi hozzájárulással tette lehetővé a felújítás megvalósítását.

A 2001 halottak napi felavatás és megáldás után jóleső érzéssel vettük, hogy az egész város megelégedésére történt a felújítás. Olyan személyek is pozitívan nyilatkoztak meg az eseménnyel kapcsolatban, akik addig szkeptikusan vagy közönyösen viszonyultak ahhoz a fajta tevékenységhez, amit a Pannonhalmi Pándzsa Klub végzett.

Dr. Szombathelyi Károly emléktábla készíttetés és avatás. A legendás orvos 90. születésnapján.

2002-ben illő módon megemlékeztünk Dr. Szombathelyi Károly születésének 90. évfordulójáról. Emléktáblát készíttettünk, melynek avatása és megáldása a család jelenlétében történt a jeles napon. Átmenetileg a Kistemplomban került elhelyezését, de a róla elnevezett utcában tudnánk elképzelni végleges helyét.

Zsinórmérték – 5 éves a Pándzsa Klub című kiadvány kiadása

Az almanach-szerű kiadvány bemutatja az egyesület megalakulásának sajátos körülményét, módját. Ezen kívül leírja az egyesület értékrendjét. Kronológiai sorrendben ismerteti a rendezvényeket, programokat. Tartalmazza az egyesület Alapszabályát, az egyesületről megjelent cikkeket, egy tanulmányt, visszaemlékező írásokat, illetve fotó illusztrációkat.

Zászlótartó oszlopok állítása

Az egyesület 2005-ben négyárbocos zászlótartót adományozott a városnak, amelynek bekerülési költségének egy részét a Pannonhalmáért Kitűntető Címmel járó díj adta. Így gyakorlatilag visszaadtuk a városnak, amit elismerésként kaptunk. A köztéri műtárgy a Hunyadi út-Dózsa út-Szabadság-tér kereszteződésben áll, és tölti be funkcióját.

Munkavégzés az új ravatalozó megépítése során

Az egyesület felajánlotta és térítés nélkül el is végezte, a pannonhalmi temető új ravatalozó épületének építése során, a tetőszerkezettel összefüggésben jelentkező szakmunkát. Jó volt tapasztalni, hogy a felajánlás tényének ismeretében mások is csatlakoztak, és feláldozták szabadidejük egy részét a közös cél érdekében.

Horváth György keramikus mester a Magyar Kultúra Lovagja címben részesült a Pándzsa Egyesület javaslatára

A Pándzsa Klub lokálpatrióta tevékenységének egyik markáns megnyilvánulása, amikor elismertetünk arra méltó helybéli személyiségeket. Ennek sorába illik a Magyar Kultúra Lovagja cím odaítélésére tett javaslat. Az odaítélés ténye a 2007. évi Ünnepváró Karácsonyi Koncerten került bejelentésre, ami különösen is emlékezetessé tette a rendezvényt. A cím átadása, a lovaggá avatás 2008. január 22-én a Magyar Kultúra Napján (a XXI. Században elképzelhető módon megrendezett valódi lovaggá avatásformájában)valósult meg.

A Pándzsa Klub egyesület javaslatára – melyet az egyik egyesületi tag képviselő terjesztett elő – ezen a napon Horváth György megkapta a várostól a Pannonhalmáért Kitűntető Cím elismerést is.

II. János-Pál pannonhalmi látogtásának emlékére (1996. 09. 06.) Kettőskeresztet készíttettünk, emeltünk.

A látogatás 10. évfordulóján – magán kezdeményezésként – emelt keresztet kikezdte az idő vasfoga. Ezért egyesületünk olyan kereszt állítását határozta el, amely méltó az egykori eseményhez, illetve alkalmas arra, hogy akár zarándokhellyé is váljon.

Az elképzelést tett követte és ma már egy impozáns, fából készült kettőskereszt hírdeti Pannonhalmán, hogy itt járt a történelmi közelmúlt egyik legjelentősebb és leginkább tisztelt személyisége.

A kereszten a pápa jelmondata olvasható: TOTUS TUUS.

125 éve született Kelemen Krizosztom

Az egykori, legendás pannonhalmi főapát születésének 125. évfordulóján egyesületünk az emlékkővet és hamvainak nyughelyén koszorúzással emlékezett. Ezután hálaadó mise keretében tartottunk megemlékezést. Ennek során felidéztük a hős főpap életének legjelentősebb eseményeit, munkásságának eredményeit és azok történelmi jelentőségét.

Javasoltuk, hogy Kelemen Krizosztom kapja meg a város posztumusz díszpolgára címet, melyet a képviselő-testület meg is szavazott.

Így a néhai főapát Pannonhalma város Díszpolgára

Győr-Moson-Sopron Megye Kultúrájáért Díj

Az egyesület elnöke, Siska Sándor – 10 évi tevékenységéért – megkapta a megye egyik legjelentősebb elismerését.

Sok fény maradt utánuk

Tavaly megjelent egy könyv Sok fény maradt utánuk címmel. A megye jelentős pedagógusait veszi számba. Számunkra nagy öröm, hogy köztük találjuk Németh Zoltán tanár urat is, aki egyesületünk elődjének a Pándzsa Néptáncegyüttesnek volt egyik szülőatyja.

Németh Zoltán szaktanterem

E könyvbe egyesületünk alapító elnöke is írt egy mementót Zoli bácsiról. Megjelenése katalizátorként hatott arra a folyamatra, amit már évekkel ezelőtt kezdeményeztünk, miszerint Zoli bácsiról nevezzük el az általános iskola egyik tantermét.

Ez tavaly, a tanév utolsó napján megvalósult. Németh Zoltán művészeti szaktaterem nevet viseli azóta az iskola művészeti tanterme. Emlékezetes tanteremavatót rendeztünk, amelyen olyan személyek s részt vettek, akik évtizedek óta nem vesznek részt Pannonhalma közéletében.

Szent Jakab zarándoklat

2009-ben a Pándzsa egyesület vállalta fel az első, magyarországi - Budapestről Lébénybe tartó - Szent Jakab zarándoklat pannonhalmi szakaszának segítését. Július 23-án szállást biztosítottunk számukra az iskola tornacsarnokában (ennek minden elő- és utómunkáival valamint tagtársaink által biztosított víz és bor ellátmánnyal), útjelzéseket helyeztünk ki, frissítővel fogadtuk őket a város határában, vacsorát szerveztünk számukra, illetve a pápa-emlékkeresztnél volt számukra egy felejthetetlen zarándokszertartás, majd a Kistemplomban ünnepi zarándokmise. A mise zenei részét is egyesületünk szervezte, és ott minden zarándok kapott egy kerámia medált, amelyet Horváth György tagtársunk önköltségen készített és az Emlékkeresztet ábrázolja.

70 ember vitte jó hírét városunknak!!! Még karácsonykor is jó szívvel emlékeztek vissza az itt töltött időre, ami a networkön és a helyi újságban is olvasható volt. Volt, aki emlékfilmet készített Pannonhalmáról.

Szent Márton-napi fotókiállítás

A zarándoklat utóélete volt a Szent Márton-napi fotókiállítás is, amely erről a szép közösségteremtő eseményről készült, és a Márton-napi Vigasságok rendezvénysor része lett.

Emlékkereszt-tábla

Tavaly készítettük az Emlékkeresztet jelző táblát, ami önmagában is impozáns alkotás. Horváth György barátunk tervezte, Rákli Tibor készítette.

Minden, Kisécs felöl Pannonhalmára érkező találkozik vele.

Szimpátia kinyilvánítás

2010-ben (egy másfél évvel korábban kezdődött, és máig érthetetlen) támadássorozat miatt kikértük a város lakosságának a véleményét arról, hogy egyetértenek-e a Pándzsa Klub egyesület tevékenységével, értékesnek tartják-e a megszervezett és megrendezett rendezvényeket, hasznosnak ítélik-e meg az egyesület identitástudatot ápoló és növelő programjait.

Meglepően nagy számban (1200-ból közel hétszázan) juttaták vissza az egyesülethez a “szimpátia kuponokat”. Ezek közel negyedén szöveges támogatásokat is kapotunk.

Ezen szelvényeket archívumunkban őrizzük.

Állandó rendezvények

A Pándzsa Egyesület 2002-ben kezdte meg kidolgozni és megvalósítani mai karakterét meghatározó nagyrendezvények szervezését, bonyolítását.

A már említett rendezvények a következők:

Generációk Találkozása Fesztivál

2001 augusztusában elhatároztuk, hogy illő módon megünnepeljük a Pándzsa Táncegyüttes 30 éves jubileumát. A szervezés augusztus végén kezdődött és szeptember végén már gyökeresen új alapokra helyeződött, amikor bekapcsolódott a szervezésbe Száraz Lajos barátunk. Ő lett a profi megvalósítás biztosítéka. Az instrukciói alapján végzett előkészítő, szervező és megvalósító munka sikerét a Generációk Találkozása 2002. fesztivál igazolta.

A Generációk Találkozása 2002. fesztiválnak központi, fő attrakciója a Pándzsa Táncegyüttes 30 éves jubileumát ünneplő Gálaműsor volt, amikor több mint három órás produkcióval köszönték meg a veterán-, fiatal- és gyermektáncosok a településtől kapott több évtizedes támogatást, segítséget, biztatást. A Gálaműsor végén az 1972-ben alapított táncegyüttes életre hívói közül Molnár Istvánné együttes vezető, Németh Zoltán zenei vezető, Stecina István alapító és Tárnoki László zenekari tag megosztva „Pannonhalmáért Kitüntető Cím”–ben részesült.

Több, országosan ismert, Pannonhalmához kötődő előadóművész tisztelte meg a települést a fesztivál három napján. Volt, aki mind a három nap Pannonhalmán tartózkodott.

A fesztivál sorozattá vált és a kétévente megrendezésre kerülő eseménysorozat anyagi, szervezeti és logisztikai bázisát a Pándzsa Klub egyesület adja. A harmadik alkalommal megrendezett programsorozat kistérségi fesztivál volt, amely az egyesület szándékai szerint a jövőben is így marad.

Pándzsa-bál (zártkörű)

1998-ban szerveztük megelső bálunkat, amely magán viselte „a minden első” és ilyen jellegű rendezvény összes gyermekbetegségi jegyeit, de a folytatás nem volt kérdéses. Annak ellenére, hogy első alkalommal rendeztük meg farsangi mulatságunkat, a megyei napilap tudósítást közölt a pannonhalmi néptáncosok báljáról. A Pándzsa-bál azóta az egyesület létének és közösségi életünknek gerincét képezi. Az évek során kivívta, hogy a város legrangosabb eseményei között említik. Ez a szervezőkre évről-évre komoly felelősséget ró, nem kevésbé a 140 főnél több személyt befogadni képes, bálteremnek alkalmas helyiség hiánya

Majális

A májusfaállítással egybekötött, egész napos szórakoztató műsoron a pannonhalmi alkotó közösségek számára biztosítunk bemutatkozási lehetőségét. Számításaink szerint 700-800 fő vett részt az első alkalommal megrendezett (felújított) pannonhalmi majálison. Ez a létszám évről évre nő. Külön öröm számunkra, hogy az általunk kényszerűen alkotott Majális-tér átment a köztudatba. Ma már hivatalos elnevezés nélkül is így emlegetik a Művelődési Házzal szembeni területet.

Szent László-napi főzőverseny

Pándzsa-parti Pándzsa party

A Generációk Találkozása mellett a másik nagy vállalkozásunk a Szent László-napi Pándzsa-parti Pándzsa party vadétel főző verseny megszervezése és megrendezése. A sokak által furcsának talált fogalompárosításnak sajátos okai vannak. Egyrészt szeretnénk, ha Pannonhalmának is lenne egy helyieket és idelátogatókat egyaránt megmozgató, érdekes és egyben hasznos fesztiválja. Olyan, ahol a szellemi értékek mellett egyetemes emberi szokások is reflektorfénybe kerülnek, mint például a közös étkezés. Másrészt elég nagy hagyománya van Magyarországon a különböző főzőfesztiváloknak, de olyan, amely egy történelmi személy 900 éves legendájából merít apropót, az vetekszik a fehérholló gyakoriságával. Ugyanis a legendáshírű lovagkirály egyik csatája után „imájából felkelve visszaindult, s íme szarvas- és marhanyáj ballagott vele szemben, svadságát levetkezve, a királlyal együtt vonult a sereg közepébe. Szedett tehát ki-ki az állatokból annyit, amennyire szüksége volt.”

Mikulásfogat

2006 óta megrendezésre kerülő rendezvény, melynek során a város egész területét bejárja egy fogat. Ennek során a település minden érdeklődő gyermeke mikuláscsomag ajándékot kap. Ennek anyagi fedezetét és szervezési költségeit a Pándzsa Egyesület biztosítja.

Ünnepváró Karácsonyi Koncert

A 2004-ben első alkalommal megrendezett koncert szervesen illeszkedik az egyesület által rendezett programokba, amely eddig talán hiányzott is rendezvények közül. Ezen hiányérzet ihlette az egyesület vezetőségét (egyik tagtársunk javaslata alapján), hogy az ünnepelőn a karácsonyi hangulatot tükröző, a helyi művészek fellépési lehetőségeit gyarapító olyan koncertet szervezzünk, amelyre büszke lehet nem csak az egyesület, de Pannonhalma minden polgára. A helyi előadóművészek mellett minden alkalommal meghívást kap egy-egy ismert vagy különlegességnek számító művész is.

A hagyományteremtő jelleggel megrendezett koncertet minden éven megrendezzük. Ma már jellegzetes, meghatározó rendezvénye Pannonhalmának.

Kevésbé látványos, kevésbé ismert, de az egyesülethez kötődő események

  • A város karácsonyfája a Ligetben az minden éven a Pándzsa egyesület munkájának, figyelmességének eredménye. Sőt az „utógondozása” is, mert rendszeresen kell pótolnunk az izzókat.
  • A 2005-ben általunk a városnak ajándékozott négyárbocos zászlótartón a város zászlaját a Pándzsa egyesület vásárolta.
  • Sikerült elintézni, hogy a Majális-téren végre legyen áram, melynek költségéből meghatározó részt egyesületünk vállalt.
  • Minden éven 60000 Ft-tal támogatjuk a gyermekek táborozását.
  • Évek óta rendszeresen 50000 Ft-tal támogatjuk a helyi Vöröskereszt szervezetet.
  • Erkölcsileg és anyagiakkal is támogattuk az Óvoda Alapítvány megalakulását.
  • Tagtársunk, Féliné Emike gondozza, tartja karban a pápa emlékkereszt környezetét és gondoskodik a friss virágról.
  • Tagságunk számára alkalomszerűen (önköltséges) kirándulásokat szervezünk, legtöbbször a Bakonyba és a Balatonhoz.



A Pannonhalmi Pándzsa Klub Lokálpatrióta, Hagyományőrző, Kulturális és Rendezvényszervező Egyesület 1998 (jogilag 1999) óta tartó története során felhalmozott tapasztalatai és megvalósított elképzelései, valamint további tervei jól körülhatárolhatóan bemutatják és meghatározzák az egyesület tevékenységét.




A 2010. évi önkormányzati választáson ennek a tevékenységnek és értékrendnek, valamint rendezvényszervezői aktivitásnak nem szavazott bizalmat Pannonhalma szavazópolgárainak túlnyomó, meghatározó többsége.


AMIT ELVÉGEZTÜNK, LÁTSZIK A VÁROSON


Cím: 9090 Pannonhalma, Petőfi u. 25.
e-mail:pandzsaklub@pannonhalma.hu